Ro-Zita Vendégházak

Lovason két Vendégházban fogadja vendégeit

NTAK reg.szám: EG20002057

Lovason, egy csendes kis zsákutcában a Malomvölgyben található mindkettő vendégházunk nagy, 2000nm-es telken, amelyen átszalad a Séd patak. Összesen 12 férőhellyel rendelkezünk. Kisebbik vendégházunk 5 férőhelyes, 2 évvel ezelőtt esett át egy nagy felújításon. Teljesen felszerelt konyha, hálószoba, nappali-étkező, fürdőszoba, előtér helységekből áll. Autentikusan, saját kezűleg felújított és festett bútorokkal rendeztük be. A ház maga vörös kőből épült, plusz szigetelést is kapott, így még a legmelegebb nyarak is jól temperáltak, kellemesek. A település nagyon pici, 500 méterre egy kupacban található szokásos felállásban: bolt, kávézó, buszmegálló, templom .

A környék bővelkedik látnivalókban, programokban, környékünkön 3 strand is üzemel, ahol ingyenes a parkolás. Megérkezést követően minden vendégünket ellátunk egy vaskos kis programajánlóval, térképpel és szívesen ajánlunk már bevált, jól kipróbált helyeket. Balatonfüred, Balatonalmádi 8-8, Tihany 12, Veszprém 13 km-re található. Van 3 báránykánk, akiknek fontos feladata a kert rendben tartása, illetve lehetőség van a szomszédban lovagolni. Amennyiben vitorlázni szeretnének, saját hajónk is rendelkezésre áll. A házak 3 éjszakától foglalhatóak.

FELSZERELTSÉG

Típus: Vendégházak

Ellátás típusa: ellátás nélkül

Fekvés: erdõ közelében, nyugodt környezetben

Településen belül:: település szélén

Fizetési módok: Átutalás, készpénz, SZÉP-Kártya

Tanfolyamok: kézműves foglalkozások

Sporttevékenységek: gyalogtúrák, korcsolyázás, horgászat

Egyéb szolgáltatások: televízió, ágynemű biztosított, konyhafelszerelés, konyha, fűthető, részvételi lehetőség a gazdálkodásban, étkezési lehetőség, műholdas -TV, hűtőszekrény

Recepción beszélt nyelvek: francia nyelvismeret

Sportlétesítmények: kerékpár kölcsönző, lovasiskola, lovaglási lehetőség, Lovaglás

Szabadidős- és wellness lehetőségek: masszázs

Kikapcsolódás: horgászati lehetőség, túrák lovaskocsival, grillezési lehetőség, egyéb sportolási lehetőség, túrázási lehetőség, kölcsönzés, bérlési lehetőség

Egyéb jellegzetességek: kutyákat nem fogad, családbarát, családok fogadására kialakított, Gyermekkedvezmények, motorosokat fogad

Szálláshellyel kapcsolatos szolgáltatások: napozó pázsit, kert, ebédlő, egyéb közös helyiségek, étkezési lehetőség

mozgássérültek fogadására alkalmas: mozgássérültek fogadására nem alkalmas

Egyéb jellemzők: parkolás zárt udvarban, Gyermekbarát szolgáltatások, külön szülő-gyermek hálószoba, gyermekmedence, pancsoló, gyermekágy, etetőszék, állatsimogató

Egyéb szolgáltatások: vásárlási lehetőség, étkezési lehetőség, WIFI/VLAN ingyenes, egyéb sportolási lehetőség, túrázási lehetőség, lovaglási lehetőség, kölcsönzés, bérlési lehetőség, horgászati lehetőség

Szobák: SAT TV a szobában, nem dohányzók számára helyiség

SZÉP-Kártya: MKB SZÉP-Kártya, K&H SZÉP-Kártya, OTP SZÉP-Kártya

Riviéra minőség: Családbarát szálláshely, 4 csillag

Best minőség: Kerékpárosbarát szálláshely, Családbarát szálláshely, 4 csillag



:

Margaréta Vendégház

8226 Alsóörs, Alkotmány utca 7.

Faluközpontban található teljes nyaraló

+36 87 575 000; +36 70 371 8501 • info@balatonriviera.hu