Barangolás a Balaton-felvidék egyik gyöngyszemén, Lovason...
A település évszázadok óta szőlőtermesztéssel foglalkozó párszáz lakosú kis település, a Balatonfüred-Csopaki Borvidék egyik kiemelkedő minőségű bort adó tájához tartozik. Lakosainak száma 553 fő, Nyugaton az Öreghegy és a Kishegy szőlőskertjei övezik. A két hegy között folyik a Séd, amelynek vize évszázadokon keresztül több malomnak nyújtott energiát. Ezt a részt ma is Malomvölgynek nevezik. A község területén murvabányászat közben a régészek őskori festékbányát találtak, amelyet az emberiség történetének egyik legősibb festékbányájának tartanak. Lehetőség van a kiállított tárgyak megtekintésére egy ismeretterjesztő előadás keretében, előzetes egyeztetés alapján. Jelentkezni lehet az alábbi elérhetőségeken: Kovácsné Kasza Katalin, Telefon: 06203879737, Email: kusid01@gmail.com. Lovas nevezetessége még a Nagy Gyula Galéria a Fő utcán, amelyet a festő lányai működtetnek, és amely a nyári művészeti fesztivál bázisa is.
Az őskortól lakott vidékre 900 után telepednek le a magyarok, akiknek életét az első oklevélig (1290) a régészeti leletekből ismerjük meg. A szőlőműveléssel, halászattal, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó lakosok a XIII. században kőtemplomot építettek, amelyet 1754-ben barokk stílusban átépítettek. A község életét a XIII. század végétől az 1945-ig, a nagybirtokok felszámolásáig a veszprémi káptalan határozta meg. A jobbágyok 1848-ban felszabadultak a földesúri függés alól, s földtulajdonosokká váltak.
A község népe a XVII. században a református hitre tért át. A XVIII. Században a káptalan egy részüket visszatérítette a katolikus hitre, 1753-ban nekik adta a templomot és a parókiát. A lovasi katolikus egyház a paloznaki plébánia filiája lett.
A reformátusok 1858-ban iskolát, 1910-ben templomot építettek maguknak. 1945-ig a református gazdák irányították a község és a hegyközség (promontorium) életét.
Lovas hagyományos paraszttársadalma 1945 után felbomlott. Az egyéni gazdálkodást 1951-től a termelőszövetkezeti gazdálkodás váltotta fel. A XX. Század második felében a községben városias infrastruktúrát építettek ki, a lakosság többsége az iparban, kereskedelemben és szolgáltatási szférában helyezkedett el.
Napjainkban a falusi turizmus jelentősége is megnőtt.
A Balaton egyik gyöngytelepülésére, Lovasra csalogatjuk a borkedvelőket. Sétálj a poharaddal és kóstolj bele a helyi szőlőszemek által préselt finom boraiba. Különböző ízű, fajtájú, szemet gyönyörködtető nedűre nyílik lehetőség kipróbálni. A helyi borosgazdák szívesen látják az ide látogatókat, gyere és fedezd fel a hegyeken termelt szőlőtőkékből készített ízletes boraikat.
Étellel: 6 000 Ft (Vámosi lencsegulyás, húsos és húsmentes változatban is igényelhető)
Étel nélkül: 3 000 Ft
Az árban benne van 3 dl bor, mely lefogyasztható a különböző pincészeteknél, ajándék+pohár, térkép.
Jelentkezni előnevezéssel lehet, határidő: november 7. csütörtök 12:00 óra, helyszíni nevezést csak korlátozott számban fogadunk el vagy írjanak az alábbi e-mail címre: nevezes@balatonriviera.hu .
Térség: | Balaton Riviéra |
Ajánlott célcsoport: | Aktív felnőtteknek |
Szintkülönbség: | 230 m |
2005-ben kezdte el működését a pincészet
BővebbenBio borok páratlan természeti környezetben a Papp család birtokáról
Bővebben