Boldog Gizella királyné templom, Alsóörs

Boldog Gizella királyné templom, Alsóörs

Vasárnap és parancsolt ünnepeken reggel 9 órakor kezdődik a szentmise. Nyári szezonban szombati előesti szentmise is van a templomban.


1985-ben indult el Alsóörsön a volt római katolikus iskola és kápolna felújítása, egyidejűleg pedig a római katolikus templom építése. Alsóörs római katolikus híveit 1799-től paloznaki, majd 1941-től 1945-ig felsőörsi plébánia látta el.

Az egyház 1925-ben területet vásárolt, ahol kápolnát emeltek, melyhez harangláb is tartozott. 1936-ig sekrestyét és paplakást is hozzáépítettek. A gyerekek számának növekedése miatt 1945-ben egy római katolikus iskolát alapítottak, melyet a kápolnában helyeztek el ideiglenesen, úgy, hogy az oltárt szétnyitható deszkafallal elzárták.

A 2011-es esztendőben Boldog Gizella tiszteletére a veszprémi érsek templommá szentelte az imatermet. Majd 2015 és 2016 között a plébánia építése is megvalósult.

Aktuális miserend 2023. december 27-től

Szerda - 18.00
Péntek - 18.00
Vasárnap - 9.00

Bővebb információkért látogasson el a plébánia oldalára:

https://alsoorsiplebania.hu/index.php/templom




+36 87 575 000; +36 70 371 8501 • info@balatonriviera.hu