A Balaton Riviéra arcai: Vízenjárás Edinával – Evezz és élvezd!

Vízen járó emberek. Látványnak is szép ez a nálunk is gyorsan terjedő új vízisport divat, a Stand Up Paddling (SUP), magyarul: állva evezés.

Kráz Edina SUP oktató és túravezető négy évvel ezelőtt egy portugáliai szörf táborban próbálta ki ezt a sportot. Szerelem volt első látásra. Azóta elvégezte a nemzetközi szakoktatói tanfolyamot, pályát váltott (korábban logisztikával foglalkozott) és megalapította az alsóörsi SUP kölcsönző és oktató központot a Pelso Kempingben.

Edina mindig sportolt, de a SUP-ban találta meg, amit keresett, mert ez egyszerre fitness és meditáció a természetben. Nem véletlenül kezdtek el evezni emberek százezrei világszerte a tavakon, tengereken, folyókon. Gyorsan elsajátítható és nem kell hozzá semmilyen előképzettség. Edina szerint a jó egyensúlyérzékkel rendelkező emberek pár perc alatt képesek átvenni a víz mozgását és talpon maradni, de maximum egy óra alatt bárki eljuthat ehhez a sikerélményhez. Márpedig aki egyszer kipróbálja, milyen vízen járni, az újra és újra keresni fogja ezt az érzést.

„Az állva evezés sportja tulajdonképpen kortalan, bárki művelheti 7-től 77 éves korig fizikai kondíciótól függetlenül. De igazából a 30 pluszos korosztály körében vált különösen népszerűvé itt a Balatonon. Ugyanakkor persze kiváló családi program is lehet, a kisebb gyerekeket a szülők a SUP-deszkára ültetve viszik, ami bensőséges hangulatot kölcsönöz az egésznek. A nagyobb gyerekeknek már vannak speciális, a felnőttekétől kisebb deszkáik” – tudom meg Edinától.

„Bár szeretik a szörffel összehasonlítani, az állva evezés egészen más” – hangsúlyozza Edina. – „Gondoljunk csak bele, hogy szörfözni szélben lehet, a SUP-nál pedig éppen a szélcsend a maximális élmény, amikor finoman lebeg az ember a vízen. Persze hullámzó vízen is lehet evezni, az például kitűnő edzésmód. A SUP egyébként is megmozgat minden izmot, kiváló módja a test kondícióban tartásának minden különösebb erőfeszítés nélkül. Olyan edzés, amit élvez az ember. Gyönyörűen fejleszti a gerinctartó izmokat, a folyamatos mikro mozgások mozgásban tartják az összes izmunkat, a lábunk ujjától a fejünk búbjáig. Ráadásul mentálisan is feltölt.”

Kráz Edina már körbeevezte barátnőjével a Balatont. Tudomásunk szerint ők voltak az elsők ebben. Szeretnék másokkal is megismertetni azt a csodálatos élményt, amit az egyhetes balatoni túra során átéltek, keresik a módját, hogyan tudnák közkinccsé tenni.  Más, rövidebb túrákat rendszeresen szerveznek az alsóörsi Pelso Kempingből. Népszerű például a Naplemente SUP- túrájuk. Jó levegő, madárcsicsergés, relax! A vízen megélni ezt a csodát felemelő érzés. De minden kedden, pénteken és szombaton SUP-ga foglalkozás is van az alsóörsi Pelso kempingben, Szabó Eszter jóga- es SUP -jógaoktató vezetésével. A hét minden napján SUP-oktatás, SUP– relax, és Naplemente Túra van ugyanitt a SUP oktató és túra központban.

Edina bár győri lány, kicsit alsóörsinek is tartja magát, itt van a családi nyaralójuk, gyerekkora nyarai abszolút a Balatonhoz kötődnek. Örül, hogy ezzel az új vízisport lehetőséggel gazdagíthatja gyermekkora színhelyét.


A Balaton Riviéra Turisztikai Egyesülettel kezdetektől kiváló a kapcsolata,  programjaink rendszeres résztvevője, amiket érdekesnek és szórakoztatónak tart, hozzáteszi még, hogy  „fantasztikus érzés most már szolgáltatóként is Balaton Riviérához tartozni.”

www.balatonsup.com