Kóstoljuk meg a Balatont!

Kóstoljuk meg a Balatont!  – A Riviéra gasztro-toplistája

„Ha igazán jót akarunk kóstolni, kezdjük a 2019-es Olaszrizlinggel, mert remekül sikerültek a tavalyi borok. 2019-ben minden együtt volt egy kitűnő évjárathoz, csapadékos volt a nyár, de sok napsütést is kaptak a szőlők” – osztja meg velünk a jó hírt Söptei Zsolt. Különben is, Hamvas Béla is azt írta, nagyobb társaságban mindig igyon az ember újbort, legmagasabb kategóriában csopakit. A csopaki boroknak emlékezetes harmóniát adnak az itteni talajok és a klíma. Tulajdonképpen a Balaton Riviéra mind az öt falva ehhez a borvidékhez tartozik.

Zsolt testvérével, Robival együtt az édesapjuk által alapított Söptei Pincészetet  és Éttermet  viszi tovább, így hát magától értetődően a gasztronómiai élvezeteket helyezi előtérbe, amikor arról kérdezem, mi az, amit az idelátogató vendégek figyelmébe ajánlana. Azaz, arra kérem, állítsa össze ennek a tájnak a szubjektív toplistáját.

„Óriásit fejlődött a gasztronómia és borászat a Balatonnál” – magyarázza Zsolt. És tényleg, bármelyik irányba indul is az ember, talál olyan helyet, ahol jót lehet enni, inni. Nem gyorskaját, hanem helyi specialitásokat. A Söptei családi csopaki vendéglőjét és borászatát is azon népszerű helyek között tartják nyilván, ahol felejthetetlen élmény részese lehet az ember. Robi, a családi étterem séfje a magyaros bisztró hagyományait figyelemben véve, saját kreatív elképzeléseivel kiegészítve a balatoni régió alapanyagaiból süt- főz.

Annak, aki töményen akarja megkóstolni a Balatont, Zsolt a különféle gasztro napokat, például a Balatoni Kör gasztro piknikjeit, illetve borászati rendezvényeket ajánlja. Legújabb kezdeményezésük a Slow Füred, amit Horváth Csongorral (Neked Főztem) együtt találtak ki. „Gondoltunk egyet és elhatároztuk, hogy megmutatjuk miről is szól számunkra Csopak és Füred ilyenkor télen. Szerveztünk egy slow hétvégét, szombati lassú vacsorával, a napot záró bor és balatoni pezsgő kóstolóval, amit vasárnapi lassú reggeli és baráti ebéd követ. A program különlegessége például az is, hogy egymáshoz átugranak a szomszéd séfek és együtt főznek” – meséli Zsolt.

„Hat évvel ezelőtt megalakult a Balatoni Kör, amely komplett programokkal dolgozik a négy évszakos Balatonért. 2015-ben Rizling Generáció néven hoztunk létre egyesületet, amely 25 tagpincészettel indult útnak a Balatonfüred-Csopak borvidékről, köztük a legnagyobb termelőktől a kisebb kézműves borászatokig. Egyesületünk tagjai első sorban második generációs, fiatal borászok” – avat be az itteni borászok erőfeszítéseibe Zsolt. Mindennek eredményeként egyre több az olyan vendég, aki egy jó vacsora, vagy egy borozós hétvége kedvéért ugrik le a Balaton Riviérára családjával vagy barátaival. Mert nincs jobb program, mint egy pohár borral a kezünkben üldögélni a diófa alatt és nézni a nagy vizet, rajta a vitorlások fehér háromszögeit, vagy ilyenkor tavasszal figyelni, hogyan borítja rózsaszínbe a tájat a mandulavirágzás. Szánjunk rá időt és kóstoljuk végig a Riviérát a legegyszerűbb Olaszrizling fröccsöktől a nagy borokig! A bor öröm és barátság. Minden évszakban más az élmény, minden évszakhoz más illik, a tavaszhoz a friss, gyümölcsös újborok, télen a jól fűtött cserépkályha mellett a telt, ásványos ízeiket sokáig őrző nagy borok. Zsolték olyan házasítást tudnak kínálni különféle alkalmakhoz, mint például a Söptei Harmónia, amit a birtokukon szüretelt Pinot Blanc, Szürkebarát és Chardonnay fajtákból raknak össze. Fajtaválasztékukban található még a Söptei Varázslat, ami magasabb beltartalmi értékekkel rendelkező Olaszrizling, hegybor kategória, illetve a Söptei Hangulat – száraz sárgamuskotályból. Zsolt büszkén említi, hogy a Söptei Varázslat 2017-es évjárata elnyerte a Veszprém város bora címet. Nagyon bölcsen, palackba zárva átmentenek ezzel maguknak a veszprémiek egy kis csopaki varázslatot. Mert valóban varázslatos ez az egész, ami itt átélhető fent a szőlőhegyen, vagy lent a parton. Csak időt kell szakítani rá. Nem szabad sietni.

Söptei Zsolt Riviéra-toplistája:

  1. csopaki borok

  2. helyi alapanyagokból lokálisan és szezonálisan készült ízletes ételek

  3. gasztro rendezvények: Gasztropiknik, Slow Füred

  4. lazulás egy pohár borral a kezünkben, csak úgy, nézni a pompás tájat, a mandulavirágzást vagy a nagy vizet

  5. sétálni a szőlőhegyen, a Péter-hegytől a Homokbánya úton át Paloznak irányába az Olaszrizling tanösvényen, élvezni a káprázatos látványt

  6. kerékpárral és vitorlás hajóval bejárni a környéket

  7.  nagyokat úszni, heverészni a Balaton legszebb strandján, Csopakon vagy Alsóörsön