Több mint csodaország

„Kincsesláda” közepén élünk, legyünk büszkék rá! A geoparkok nem csak a kövekről szólnak, hanem az ottani emberekről is – fejtette ki Korbély Barnabás Csopakon elhangzott, Jóval több, mint csupán földtani csodaország című előadásában.

Korbély Barnabás , a Bakony–Balaton UNESCO Globális Geopark csoport vezetője Csopakon, a Nők a Balatonért Egyesület Balatoni téli esték előadássorozat keretében személyes élményeiről és a térség kincseiről beszélt. Hangsúlyozta, nagyon változatos a mi geoparkunk, a vulkáni kőzettől a félsivatagi kőzeten keresztül az óceáni emlékekig sokminden megtalálható benne. Olyan különlegességek láthatók itt, mint például a tapolcai tavas barlang, a Tanúhegyek, Hegyestű, vulkanikus kőzetek, az úrkúti őskarszt, a Tihanyi-félsziget, a Barátlakások sziklafalai, barlangok, víznyelők, források, a felsőörsi tanösvény, a csopaki perm-triász határszelvény, a Dunántúl legidősebb kőzete Balatonfőkajárnál stb. Azt mondta, ha kényszerítenék, hogy válassza ki a helyszínek közül a leglátványosabbat, akkor a Tanúhegyekre szavazna. Tudományos értelemben viszont a dinoszaurusz lelőhely, Iharkút a legnagyobb szenzáció a 85 millió éves leletanyagával.
Idézte egy osztrák szakember tréfás megfogalmazását, miszerint „nem a geológusok homokozói a geoparkok”. Tehát nem egy újabb, korlátozásokkal járó védett területi kategóriák, nem (pusztán) földtudományi parkok, és nem tanösvények sokaságai. A helyi lakosság, a helyi közösségek és szervezetek bevonása, szemléletformálása esetükben alapvető, csak velük együtt igazán megélhető az egész. Ami itt található, azt turisztikai értékként is lehet kínálni, például a falusi turizmus kiegészítéseként. Pláne ha a geopark partnerei elvégeznek egy tanfolyamot és akkor már hozzáértően tudnak a sziklák keletkezésének történetéről, összetételéről, élővilágáról beszélni, ami már mindenképpen hozzáadott érték.
Elmondta, mindössze 120 geopark van a világon, ebből, 69 Európában és kettő Magyarországon. A Bakony-Balaton Geopark tagja az európai hálózatnak és tavaly november 21 óta az UNESCO nevét, logóját is viselheti, ami egyenrangú elismerés a világörökséggel. Az UNESCO székházában immár óriásképeken kivetítve ott pörögnek a magyar földtani értékek is. Hangsúlyozta, a geopark minősítés, ami esetünkben 3200 négyzetkilométernyi területre vonatkozik, ami az egész Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak csak egy kis része – nem örök időkre szól. A geoparkok tagságának megalapozottságát – a magas színvonal biztosítása érdekében – négy évente felülvizsgálják. Itt éppen idén nyáron lesz újraértékelés. Tehát ez nem csak egy plecsni, folyamatosan meg kell dolgozni érte – fogalmazott Korbély Barna.
Végül mit is értünk a geopark fogalma alatt? „Az UNESCO Földtudományi Tagozata 1997-ben hirdette meg geopark programját, majd 2000-ben elkötelezett francia, német, spanyol és görög szakemberek életre hívták az Európai Geopark Hálózatot (European Geoparks Network, EGN). A szervezet alapvető célja a geológiai változatosság védelme, geológiai örökségünk népszerűsítése és bemutatása, illetve a geoparkok fenntartható gazdasági fejlődésének támogatása, elsősorban a geoturizmus fejlesztése révén.”
Bővebben minderről: http://www.geopark.hu/
A természeti értékekről rendelkezésünkre bocsátott fotókért köszönet a Bakony-Balaton Geoparknak. A tapolcai medence légezetelállítóan szép fotóját Szenthe Zoltán készítette, a tapolcai tavasbarlangot Egri Csaba fotózta, a szentbékkálai kőtengert, a tihanyi barátlakásokat, a tapolcai medencét, a Szent György hegyet és Hegyestűt és a Bazaltutcát pedig Korbély Barnabás örökítette meg.