Veszprém Hangvilla

Az OMEGA együttes legnagyobb slágereit felhasználó új magyar zenés színpadi mű elsősorban az Időrabló, a Csillagok útján és a Gammapolis című nagylemezek lírai rock-sci-fi történetére alapoz.

Egy fiatalember arra ébred egy reggelen, hogy ő nem e világi lény, visszavágyik és visszatér a csillagok közé, egy ismeretlen, titkokat rejtő, az idő és a tér relativitásában létező világba. Miközben feltárul előtte az új dimenzió, rádöbben, hogy e más szerkezetű világ ugyanazokat a problémákat hozza felszínre, mint a jól ismert földi lét. S miközben rejtélyes figurákkal, csábító nőalakokkal találkozik, visszatekint eredetére, ahol jól ismert dallamokkal üzen és hívogat a Föld. Vezetője a Látogató, a Fekete és Fehér Holló, akik konfliktusokba sodorják, lelkébe hatolnak, és végül megadják az enyhületet.

Ez az izgalmas, csillagközi utazás inkább rockfantázia, néhol táncjáték, mely az OMEGA-dalok bravúros zenéjére, újra értelmezésére épül, a történet a dalszövegek szerves összekapcsolódásából rajzolódik ki.  Mindemellett tisztelgés a 60 esztendős zenekar már eltávozott és még köztünk lévő tagjai előtt.

A főbb szerepekben Havasi Tamás, Szelle Dávid, Kovács Ágnes Magdolna, Kárpáti Barbara, Magashegyi Nóra, Koscsisák András valamint 27 további szereplő ALKOTÓK
Koreográfus: Vári Bertalan

Rendező: Vándorfi László

 

Az előadás a Szerzők, az Omega Együttes és Presser Gábor engedélyével kerül bemutatásra.

JEGYÁRAK

7.000 Ft


Időpont

2024.01.07 17:00 - 19:00

Helyszín

8200 Veszprém Brusznyai Árpád u. 2.

További rendezvények

+36 87 575 000; +36 70 371 8501 • info@balatonriviera.hu