Meghívó egy kis múltidézésre
Fél éve már, hogy a Magtár és a Kolostor visszakerült a város gondozásába. 2023. szeptember eleje óta szorgos kezek munkálkodnak azon, hogy tisztaság és rend fogadja a betérőket, valamint hogy értékes programok jöjjenek a jövőben hozzánk. Ez adja apropóját ennek a meghívónak. Bízunk abban, hogy örömöt okozunk vele az itt lakóknak, akik féltő lélekkel hordozzák e két nemes épület sorsát, akik sajátjuknak érzik a Magtárat és a Kolostort - van aki eszmei értéke, van, aki talán az emlékei miatt. Szeretnénk megszólítani azokat, akik valamilyen módon kapcsolódnak e két épülethez, szeretnénk elmondani, hogy értük dolgozunk, és azokért, akik idejönnek és rácsodálkoznak e két házra.
Tisztelettel és jó szívvel invitálunk egy múltidéző beszélgetésre mindenkit, aki szívesen elmondja kedves emlékeit egyik vagy másik épületről, egyúttal szeretettel hívjuk azokat, akik szívesen meghallgatnák a régiek történeteit. Kötetlen, jóízű, bensőséges beszélgetést képzelünk, egy pohár bor és omlós pogácsa mellett, ahol elhangozhat, mi volt egykor a Magtárban, milyen volt az élet a Kolostor-épületben. Szeretettel várjuk a mesélőket és az őket érdeklődéssel meghallgatókat február 24-én 15-17.30 óráig a Magtárba!
A programot a Honismereti és Városszépítő Kör karolta fel.
Süteményeket, pogácsát, egy-egy üveg jó bort szívesen fogadunk a jóízű beszélgetéshez.
Aki Önöket invitálja és a beszélgetést vezeti:
Harmath Judit, létesítmény-szervező.
2024.02.24 15:00 - 17:30
8220 Balatonalmádi, Thököly utca 1.