Képzőművészeti alkotótábor kamaszoknak

Rajziskolánk immár tizedik éve, Balaton északi partján Alsóörsön, egy csodálatos, Budapestről is könnyen elérhető településen, 5 napos, (nem ottalvós) művészeti tábort szervez az érdeklődőknek.


Tapasztalt művész oktatók segédletével végig járjuk a falu szépségeit, és alkotunk a természet valódi és közvetlen megfigyelésén keresztül. A falu csendesebb részein letáborozunk együtt, és kivételesen nem mobillal, hanem saját festményeinkkel és rajzainkkal örökítjük meg a látottakat.
Évről-évre csodálatos megfigyelnünk azt a jelenséget, ahogy a zajjal és ingerrel telítődött fiatalok, napról - napra veszik át az alkotás és lecsendesedett környezet adta nyugalmat és flow-t. A megszokott, pörgős hétköznapokból való kiszakadás, magával hozza a társas kapcsolódást, a táborok alatt szinte kivétel nélkül remek hangulat alakul, sokszor évekre szóló barátságok köttetnek.

A könnyed nyári hangulathoz illeszkedően elsősorban a lágy hatású, maszatolható szén vagy pasztell, a rétegekben festhető akril, a spontán akvarell, a japán metszeteket eszünkbe juttató tus, a játékos kollázs és montázs és ezek vegyes használata fogja nyújtani az alapprogramot. Emellett teret kap a vázlatrajz (sketch), a kroki, tehát a kevésbé kidolgozott műfajok műhelytitkainak megismerése is.
A program kis létszámú csoporttal, gyakorlatilag személyre szabottan történik. Mindenkivel a tudásszintjének megfelelően foglalkozunk. Teljesen kezdő és már gyakorlottabb jelentkezők részvételére egyaránt számítunk. Alkotóházunk és bázisunk csodálatos környezetben, Alsóörs nyugalmas és festői szépségű részén, a helyi műemlékek egyik legközkedveltebb épületében, az alsóörsi Török-házban lesz.
Igazi relaxálós szünidei programra készülünk, mely kiegészítője lehet egy tartalmas balatoni nyaralásnak.

Díj:
69.000 Ft/fő + ebéd: 12.000 Ft

Ajánlott korosztály: 12-16 év

A program során használt anyagokat és eszközöket a rajziskola biztosítja.
A szállás biztosítása és az utazás mindenki számára saját szervezésben történik

A tábort vezeti:
Breszkovics Bernadett képzőművész

A jelentkezés 20.000 Ft díj előleg befizetésével véglegesedik. A díjat a jelentkező esetleges visszalépése esetén nem áll módunkban visszafizetni, de a befizetett összeg a rajziskola egyéb programjain felhasználható.

Az elmúlt évek adatai alapján táboraink teljesen meg szoktak telni, de a tábor elindításához szükséges minimum létszám: 6 fő. Ha a tábor nem indul el, a kezdete előtt 2 héttel tájékoztatjuk a jelentkezőket, az díjelőleget visszautaljuk.

Érdeklődés / Jelentkezés:
manzart.rajziskola@gmail.com

További információkért kattintson ide!

Időpont

2025.07.28 09:00 - 08.01 16:00

Helyszín

8226 Alsóörs

További rendezvények

+36 87 575 000; +36 70 371 8501 • info@balatonriviera.hu